A bírósági ügyek

A HÁTTÉR

Geréb Ágnes összesen több mint 3 500 egészséges újszülött otthoni vagy születésházban zajló szülését kísérte, mielőtt 2010-ben előzetes letartóztatásba, majd házi őrizetbe helyezték. Mielőtt kórházi praxisát feladta, a szegedi Szent-Györgyi Albert Klinika Központi Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikáján mintegy 6 500 szülést kísért mint szülész-nőgyógyász. Az ott töltött 17 év alatt felhalmozott tapasztalat, és Geréb doktornő úttörő, majd az otthoni, háborítatlan szülést támogató, több mint két évtizedes szakmai modellje együttesen tette őt Magyarország legnagyobb szakmai tapasztalatú szüléskísérőjévé és egyben nemzetközileg elismert bábává.

Geréb Ágnes praxisában összesen egyetlen szülés körüli, otthonszüléshez kapcsolódó újszülötthalál fordult elő. Ez 2007-ben történt, amikor a születendő baba vállelakadásos komplikáció miatt életét vesztette. Ezen kívül még két olyan eset fordult elő, amelyekben otthon született kisbabák később meghaltak. Ez első 2000-ben történt, az a baba 14 hónaposan halt meg. A második 2003-ban, ahol a kisbaba, aki egy ikerpárból másodikként született, 7 hónapos korában halt meg. Statisztikai szempontból Geréb Ágnes otthoni és szülőotthoni szülészeti eredményei sokkal jobbak, mint a magyar kórházak statisztikái.

A PEREK (időrendi sorrendben)

1. lezáratlan eset

2009. február. Miután a szülés komplikációk nélkül lezajlott a Napvilág Születésházban, a szülők ismeretlen okból úgy döntöttek, hogy a szülés helyeként a saját otthonukat jelentik be. Néhány hónappal később visszatértek az anyakönyvvezetői hivatalba és bejelentették, hogy eredetileg hamis információt adtak meg. Az ügyészség azzal vádolja Geréb Ágnest, hogy fölbújtatta őket arra, hogy a szülés helyét illetően hamis információt adjanak meg. Geréb Ágnes a vádat tagadja.

2. lezáratlan eset

2009. szeptember. Egy otthonszülés folyamán az elfolyt magzatvízben mekóniumot észleltek. A szülés befejeződése a mekónium észlelését követő 15-20 percen belül nem volt várható, ezért, bár a baba szívhangja jó volt, Geréb óvatosságra intett és javasolta, hogy a szülést kórházban fejezzék be. A szülők és Geréb másfél órával a szülés előtt már a kórházban voltak. A baba sajnos a kórházi szülést nem élte túl. Az ügyészség állítása szerint Geréb Ágnes szakmailag gondatlanul járt el az anya ellátása során. Geréb a vádat a szülőkkel egyetemben elutasítja.

3. lezáratlan eset

2010. május 17. Otthoni szülés a várandósság 37. hetének kezdetén, amelyben légzési rendellenességet mutató baba született. Az újszülöttet kórházi ellátásban részesítették, a légzési rendellenesség megszűnt. Az ügyészség állítása szerint Geréb Ágnesnek nem lett volna szabad szülészként jelen lennie, mivel a szülész-nőgyógyász szakorvosi tevékenységének gyakorlásától el volt tiltva. Geréb azzal védekezik, hogy ő mint bába volt jelen, nem mint szülész orvos. Az ügyészség további állítása, hogy az otthonszülés azért is kerülendő lett volna, mert korábbi kórházi vizsgálat eredménye szerint az anya streptococcus fertőzött volt. Geréb Ágnes a szülőkkel egyetemben azt állítja, hogy a vizsgálat eredményét ők csak szülés után kapták meg.

4. lezáratlan eset

2010. október 5. Rohamos szülés történt a születésházban, ahol maradandó idegrendszeri sérülést okozó oxigénhiánnyal jött világra a baba. Geréb védi szakmai döntéseit, amelyek az ügyész állítása szerint gondatlanok voltak.

5. lezáratlan eset

2010 október 5. után. Az ügyészség ebben az időszakban elkövetett „kuruzslással” vádolja Geréb Ágnest. Állításuk szerint Geréb 2007 és 2010 között, míg szülész-nőgyógyász szakorvosi tevékenységének gyakorlásától el volt tiltva, továbbra is praktizált és pénzt fogadott el olyan szülőktől, akik az eltiltásról nem tudtak. Geréb Ágnes, együtt a 200 szülővel, akiket a vád nevesít, elutasítja a vádat.

1. lezárt eset

2007-ben egy magzat születéskor meghalt vállelakadás miatt. 2012-ben a feljebbviteli bíróság Geréb doktornőt bűnösnek találta foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetésben és 2 év letöltendő fogházra ítélte, mellette 10 évre eltiltotta a szülész-nőgyógyászi és a szülésznői tevékenység gyakorlásától. Geréb Ágnes (egy bábatársával együtt) kegyelmi kérvényt nyújtott be a köztársasági elnöknek. Az elnök intézkedésével az ítélet végrehajtását felfüggesztette Geréb többi ügyének lezárulásáig.

Időközben Geréb jogi képviselői új bizonyítékokat nyújtottak be a bíróságon a vállelakadásos esettel kapcsolatban, miután egy igazságügyi orvosszakértő Geréb szakmai döntéseit alátámasztó szakvéleményt készített. 2015 márciusában a feljebbviteli bíróság elfogadta Geréb védőinek perújrafelvétel iránti kérelmét és elrendelte a perújrafelvételt, amely 2015 decemberében el is fog kezdődni.

2. lezárt eset

Egy 2003-as ikerszülésből született babák egyike 7 hónappal később, 2004-ben meghalt. Amikor a feljebbviteli bíróság 2012-ben elmarasztalta Geréb Ágnest a vállelakadási ügyben, összevonták ezzel az üggyel is. Mint már említettük, az ítélet végrehajtását Magyarország államfője a Geréb Ágnes és egy másik bába által benyújtott kegyelmi kérelemre válaszul felfüggesztette.